Az előszó

~Előszó~

   Gondolkodtatok azon valaha, hogy mi lesz veletek, ha elhagyjátok a családi fészket? Én bevallom, hogy rengeteget. Hol ezt akartam, hol azt. Jó lett volna a családommal lenni, de úgy éreztem, hogy ez lehetetlen. Ezért döntöttem úgy, hogy elhagyom azt az országot, ahol élek, és szerencsét próbálok a Lehetőségek Hazájában, de ez nem volt könnyű elhatározás!

   És a megvalósítása sem volt a legkönnyebb, de erről majd a történetben olvashattok.

   A szerelem az ember életének egyik legfontosabb mozgatórugója. Élünk, szeretünk, csalódunk, majd ismét szeretünk, és végül meghalunk. Ez a mi sorsunk, el kell fogadnunk, mert ha nem fogadjuk el, akkor szenvedni fogunk. Sokat. Ha az ember úgy érzi, hogy nem találja a helyét, akár abban a városban, országban, ahol éppen él, vagy akár a szerelemben, nem szabad félni a váltástól, hiszen az visz minket előrébb az életben. Az élet nagyon rövid, nem szabad elpazarolni, mindent meg kell tapasztalni, mert attól leszünk bölcsebbek az idő múlásával, hiszen hogyan tudná egy bölcs ember megmagyarázni nekünk a szerelmet, ha soha nem szeretett senkit a szíve legmélyén, vagy hogyan határozhatnánk meg a szenvedést, ha soha nem tapasztaltuk meg? Nem szabad félni ezektől, mert ez mind az életünkhöz tartozik…

   Én sem féltem tőlük, jutott is mindegyikből bőven életem során. Ezek segítségével sikerült eljutnom Amerikába, egy országba, ahol minden álmom valóra vált, és minden más, amiről addig nem is sejtettem, hogy vágyom rá.